Striák eltüntetése
Szülés után a nők 70-80%-ánál alakulnak ki terhességi csíkok, másnéven striák. Ezek gyakran jelennek meg tinédzser korban is a gyors növekedés hatására, vagy azoknál, akik gyorsan szednek fel jelentős súlytöbbletet. Szerkezetileg a striák a bőr mélyebb rétegeiben, a dermiszben keletkezett repedések. A növekedés hatására a bőr a mélyebb rétegben megfeszül, elvékonyodik, míg felületesebben az epidermisz ép marad. Ez okozza a szemmel is jól látható csíkokat, a bőr egyenetlenségét és elszÍneződését. Ezek a változások általában tartósak és csak nagyon keveset javulnak az idő előrehaladtával. A striák általában ott fordulnak elő, ahol hajlamosak vagyunk a hízásra, így a hason, csípőn, combokon és az emlőkön. Idővel ezeknek az elváltozásoknak a színe a vörösből és lilából elhalványodik és fehérré változik, de teljesen nem tűnik el.

Krémek és helyileg alkalmazott kenőcsök puhíthatják a környező bőrt, de a striák állapotában nem okoznak javulást.
A striák eltávolításának módszerei
A striák eltüntetésére a kortól és azok súlyosságától függően különböző módszereket ajánlunk egyedül vagy kombinált kezelés formájában. Jellemző módon minél hamarabb kezdjük el a kezelést a striák megjelenését követően, annál jobbak az eredmények.
Frakcionált CO2 lézeres kezelés
A frakcionált CO2 lézer az egyik leggyakrabban alkalmazott eljárás a bőrfiatalításra az arcon, azonban kimutatták, hogy alkalmazásával jelentős javulást lehet elérni a striák kezelésében is. A lézersugár kis mikropontokat hoz létre a bőrön rácsszerűen, amelyek között a bőr ép marad. Ezzel egyrészt a beavatkozás kevésbé invazív, lerövidítve ezzel a gyógyulási időt, másrészt fokozza a kollagén szintézisét, feszesítve ezáltal a bőrt. Ennek hatására a striák összehúzódnak és kisebbek lesznek. Optimális eredményt általában 3-6 hónapos intervallumban elvégzett 2-3 kezelés után várhatunk. A beavatkozás mintegy egy óráig tart, ami azonban a kezelt terület nagyságának függvényében változhat. Helyi érzéstelenítő krém használatával a kezeléshez táruló kellemetlen érzés jelentősen csökkenthető. A CO2 frakcionált lézer kezeléssel mintegy 75%-kal csökkenthetők a striák pár kezelést követően. Várandós kismamák esetében javasolt, hogy szülés után mihamarabb kezdjék el a kezelést a terápia eredményessége végett.
Mennyi a gyógyulási idő a striák CO2 lézeres kezelését követően?
A gyógyulási idő átlagosan 2-4 nap. A kezelés hatására a terület kivörösödik és a bőr hámlani kezd. 1-2 hétig a kezelt területet nap nem érheti.
Hány CO2 lézeres kezelésre van szükség a striák eltüntetéséhez?
A frakcionált CO2 lézeres kezelés általában 3-6 hónapon belüli elvégzett 2-3 kezelésből áll. A szükséges kezelésszám függ a striák számától, méretétől és megjelenésétől.
A CO2 lézeres kezelés más eljárásokkal is kombinálható?
A CO2 lézeres kezelés tretionin kenőccsel és HIFU kezeléssel is kombinálható. A lézer kezelések általában 4 hetes időközzel történnek. A tretionin két kezelés között alkalmazható, de 4-5 nappal a lézeres kezelés előtt abba kell hagyni.
Fáj a CO2 lézeres kezelés?
A lézersugár a magas hő miatt kissé kellemetlen, szúró jellegű érzés kelt, de nem fájdalmas. A kezelés előtt helyi érzéstelenítő krémmel csökkentjük a kezeléskor fellépő kellemetlen érzést.
Magas intenzitású fókuszált ultrahang (High Intensive Focused Ultrasound – HIFU)
A HIFU az egyik legjobb kezelés a striák eltüntetésére. A kezelés a bőr felszínén történik, és az ultrahang által fókuszált energiát egy előre meghatározott olyan mélységbe juttatjuk, ahol a kollagén előfordul. A keletkezett hő hatására a bőr mélyebb rétegében a kollagén szerkezete megváltozik, valamint új kollagén termelésének stimulációja történik, amely hatására feszesebbé válik a bőr. Ez a hatás ideális a striák kezelésére, mivel azt a dermiszben újonnan képződött elasztikus rostok összehúzzák. Az eredmények fokozatosan, 2-3 hónap alatt lesznek láthatóak, és egészen 6 hónappal a kezelés után is javulást mutatnak.
Milyen hosszú a kezelés?
Általában a kezelt terület méretétől függőn fél órától 2 órán keresztül tart egy kezelés.

Hány kezelésre van szükség?
A bőr típusától, a striák méretétől és állapotától függően változó, mi általában minimum 2-3 kezelést javasolunk a jobb eredmény elérése érdekében. A kezeléseket mindig egyénre szabottan határozzuk meg.
Meddig tart a kezelés hatása?
A striák kezelése hosszútávon eredményes, ennek időtartama az életmódtól, kortól és a bőr állapotától is függ.
Alklamas vagyok a kezelésre?
Az ideális jelöltnél a striák még frissen alakultak ki, ugyanis ezeket könnyebb kezelni, de a régebbi striák is jól kezelhetők. Az eredmények általában a nem régi striák esetében jobbak, azok száma a kezelés hatására jelentősebben csökken. Idősebb striák esetében intenzívebb, több kezelésre van szükség a megfelelő hatás eléréséhez. Várandós kismamák és szoptatós anyukák számára nem ajánlottak az orvos-esztétikai beavatkozások, noha nincsenek arra vonatkozó tanulmányok, hogy ilyen kezelések káros hatással lennének a magzatra vagy anyukájára. Mindenesetre jobb az elővigyázatosság.
Striák eltüntetése tretionin krémmel
A Tretinoin krém (Retin A vagy Renova) segít stimulálni az új kollagén képződését, csökkentve ezáltal a striák megjelenését. Klinikai vizsgálat igazolta ennek a krémnek a hatékonyságát. Az eredmények annál jobbak, minél hamarabb kezdjük el a kezelést, amikor még pirosak. A krém hatására a bőr kiszáradhat, ezért javasolt hidratáló együttes alkalmazása. Terhesség vagy szoptatás ideje alatt nem alkalmazható.

További ajánlott kezelések
Vivace mikrotűs rádiófrekvenciás kezelés
A rádiófrekvenciás mikrotűs bőrfiatalító eljárások legújabb generációja a Vivace kezelés. Ez a minimálisan invazív kezelés serkenti a kollagén termelődését a bőrben és a kötőszövetben, hatékonyan csökkenti a ráncok számát és mélységét, valamint feszesíti és tonizálja az arcot, a nyakat, a kezeket és a testet.
HIFU kezelés
Hifu kezelésA magas intenzitású fókuszált ultrahang (angolul High-Intensity Focused Ultrasound, rövidítve HIFU) az egyik legújabb és leghatékonyabb orvos-esztétikai beavatkozás, amely során a kezelőfej helyileg a bőr felszínétől meghatározott mélységben felmelegíti a...
Lipohifu zsírbontás
Lipohifu zsírbontásA szépségért folytatott küzdelemben semmi sem elkeserítőbb, mint az a fránya pár centiméter, amitől hiába próbálunk megszabadulni, főleg a hasunkon.A Lipohifu olyan nem sebészeti kezelés, amely nőknek és férfiaknak is segít elérni és megtartani a...
Glow skin terápia
Az arcszobrászat technikájának lényege, hogy a teljes arcra fókuszál és nem a részletekre. Nem egy-egy ráncra, hanem az egész arc fiatalos volumenének visszaállítására koncentrál. A kor előrehaladtával arcunk veszít tónusából, bőrünk petyhüdtebbnek tűnik, vonásaink fiatalos formája, feszessége elvés…